Ingyenes szállítás 30.000 Ft feletti rendelés esetén!

SZEMÉLYRE SZABVA! Hálanapló gravírozás most ingyen!

Újdonság, ami szívhez szól – gravírozott Hálanapló!

Kezdj el minden napot úgy, ahogy igazán szeretnél élni.

A Női Vezetők Hálanaplója és Megerősítő Kártyái segítenek lecsendesedni, fókuszálni és újra kapcsolódni önmagadhoz – napi 5 percben.
Most személyre szabható gravírozással, hogy még inkább a tiéd legyen.

Az én történetem

„Néhány évvel ezelőtt egy olyan ponton álltam, ahol minden darabokra hullott. Véget ért egy fontos kapcsolatom, felmondtam a munkahelyemen, és ott találtam magam – sem bevétel, sem jövőkép, csak a csend és az üresség.

Napról napra próbáltam túlélni. Hideg zuhanyokkal ébresztettem magam, edzeni jártam, beültem egy kávézóba a laptopommal – de csak sodródtam. Egy este egy önfejlesztő videóban hallottam először a hálanaplózásról. Nem tűnt nagy dolognak. Mégis, másnap reggel papírt vettem elő, és leírtam három dolgot, amiért hálás vagyok.

Innentől változott meg minden. Egy szokás, ami újrarendezte a lelkemet – és végül elhozta a választ is arra, hogyan építsem fel a Női Vezetők márkát. Ebből születtek meg az első saját termékeink: a hálanaplóink és a megerősítő kártyák. Azóta azon dolgozunk, hogy olyan termékeket hozzunk létre, amik valóban támogatják a tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életet életünk legfontosabb frontjain.”

Imre Viktor

Az én hálanaplóm

Érd el a belső nyugalmat és önbizalmat minden nap!

Emeld új szintre a teljesítményed és az önismereted

Fedezd fel önismereti termékeinket, melyek segítenek téged ebben!

Miért különleges, amit létrehozunk?

Valódi tapasztalatból építkezünk

Minden, amit létrehozunk, egy átélt, belső útra épül – nem ötletszerű vagy trendalapú termék, hanem valós szükségletekre adott válasz.

Tudatosságot támogat, de életszerűen

Eszközeink nem elvont tanítások, hanem naponta használható kapaszkodók – azoknak, akik fejlődni akarnak, de közben dolgoznak, élnek, éreznek.

Lelki és gyakorlati támogatás egyben

Legyen szó rendszerezésről, önreflexióról vagy új szokások kialakításáról – termékeink úgy születnek, hogy a belső munkát egyszerűbbé és szelídebbé tegyék.

Hazai, igényes, kis szériás

Nem futószalagon gyártunk, hanem szívvel. Amit nálunk megkapsz, az valóban átgondolt, szerethető és emberi. Magyar design, etikus kivitelezés, letisztult for

Termékeink

Személyes történetek

Új termékeink