Nőként vállalkozni, csapatot vezetni vagy egyáltalán csak jelen lenni egy tárgyalóban – önmagában is bátor dolog. De ha ehhez még hozzáadjuk a hivatalos események, rangos találkozók, konferenciák vagy épp egy üzleti ebéd „láthatatlan szabályait”, akkor egy egész kis aknamezőn lépkedünk. Hogy hova nézz, mit vegyél fel, mikor nyújts kezet, kinek köszönj előbb – ezek olyan kérdések, amikről nem szokás beszélni. De attól még ott vannak.
És a jó hír? Meg lehet tanulni. Sőt, megéri megtanulni. Mert ha már ott vagy, legyél ott jól.
Mi is az a viselkedéskultúra – és miért nem tanítják rendesen?
Viselkedéskultúra, etikett, protokoll – ezek a szavak néha porosnak tűnnek. Olyan dolgok, amiket mintha egy 80-as évekbeli illemtankönyvből emeltek volna át. Pedig a valóság az, hogy ha jól csinálod, akkor nemhogy régimódi nem leszel, hanem tudatos, elegáns és meggyőző.
Gyakorlatilag arról van szó, hogyan lépsz be valahova. Hogyan tartod a szemkontaktust. Tudod-e, ki ülhet le előbb egy tárgyalóasztalnál. Hogy hogyan köszönsz, amikor nem tudod, hogy az adott embernek milyen titulusai vannak (spoiler: nem mindig kell tudni – de nem árt, ha tudod, hol nézd meg).
És legfőképp: hogyan bánsz másokkal úgy, hogy közben önazonos maradsz.
Nem kell „mű-profi” módon vigyorogni, minden kérdésre robotikus pontossággal válaszolni vagy egy Michelin-csillagos sommelier magabiztosságával rendelni a pezsgőt. A modern etikett pont arról szól, hogy mersz jelen lenni – nem túl sok, nem túl kevés. Tudod, mikor és hogyan illik fellépni, mikor jobb hallgatni, és hogyan lehet úgy nemet mondani, hogy utána is maradjon bizalom. (És egy kávé meghívás, ha nagyon jól ment.)
Nőként más szabályok szerint játszunk – vagy mégsem?
A „dupla mérce” valós. Mert ha túl határozott vagy, akkor „túl karakán”, ha visszafogott, akkor „bizonytalan”. Ismerős?
A viselkedéskultúra itt nem nyűg, hanem eszköz. Egy jól időzített tekintet, egy udvarias, de határozott kézfogás, egy pontos bemutatkozás – ezek mind segíthetnek abban, hogy ne a nemünkön, hanem a tudásunkon és jelenlétünkön legyen a fókusz.
És hogy kell-e mindig kosztüm? Hát nem. De ha tudod, hogyan állítsd össze a megjelenésedet úgy, hogy az téged tükrözzön, már nyert ügyed van. A cél nem a „tökéletes női vezető karakter” eljátszása – hanem az, hogy ne játssz. Legyél önmagad, csak tudatosabban.
Miért nem tanultuk meg mindezt az iskolában?
Két órát is elbírtunk a Pitagorasz-tételből, de senki nem mondta el, mi a különbség a kísérő és a vendég között egy fogadáson. Hát nem fura?
Pedig az életben naponta vizsgázunk viselkedésből. És a tét sokszor egy együttműködés, egy előléptetés, egy lehetőség – vagy épp egy kínos félmosoly, mert túl korán nyúltunk a pogácsáért.
Mi az, hogy „vendéglátó ország”? Hogy működik az elsőbbségi sorrend egy nemzetközi eseményen? Mikor illik tegeződni és mikor nem ajánlott még akkor sem, ha a másik már háromszor mondta, hogy „nyugodtan tegezzen”? Ezek nem úri huncutságok – hanem társas navigációs eszközök.
A Protokollkalauzban végre nem elavult etikettleckéket kapsz, hanem egy használható túlélőeszköztárat – direkt női vezetőknek. Nincs benne rizsa, van viszont konkrétum: mikor hogyan mutatkozz be, mit mondj telefonon, mit tegyél a névjegykártyáddal, hogyan öltözz, vagy épp mikor illik felállni. Letisztult, közérthető, nem tankönyvízű – pont olyan, mint egy jó barátnő, aki már túl van pár tárgyalási bénázáson, és most szépen összeszedte neked a lényeget, hogy te már ne menj bele ugyanabba a csapdába. És közben megőrizd: a stílusodat, a méltóságodat, és azt, amiért odamentél.
A három aranyszabály: Tudatosság. Empátia. Stílus.
A jó hír? Nem kell lexikonként működni. Elég három dologra figyelni:
- Tudatosság: Nézz körül, mielőtt belépsz – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Ismerd a terepet. Ki kicsoda? Mi a cél? Hol tudsz értéket adni?
- Empátia: A viselkedéskultúra nem verseny. Ha valaki elveszett, ne villantsd fel a szabálykönyvet, hanem segíts neki. Ha te vagy elveszve, merj kérdezni. Ez nem gyengeség – ez érettség.
- Stílus: Nem kell robotpilóta. Ha vicces vagy, maradj vicces – de tudd, mikor. Ha visszahúzódó vagy, ne erőltesd a „small talk gurut”. A legnagyobb erő a hitelesség.
És igen, néha egy jól időzített szemöldökemelés többet mond, mint egy LinkedIn-profil. De csak ha közben nem borítod fel a kávét.
És a legfontosabb: nem kell mindig „tökéletesnek” lenni
A legjobb profik is hibáznak. A különbség az, hogy hogyan kezelik.
Ha rossz sorrendben mutattál be valakit, vagy véletlenül „Szilviként” szólítottad meg a Zsuzsát, az nem világvége. A lényeg: ismerd fel, kérj elnézést, és menj tovább. Nem a hiba számít – hanem a reakció.
Az etikett nem a merevség művészete, hanem a rugalmas jelenlété. És hidd el, sokkal nagyobb hatással vagy, ha mersz valódi lenni – csillogás nélkül is.
Zárás – vagy inkább új kezdet?
A Női Vezetők közösségében pontosan tudjuk, hogy a siker nem egyenlő a szerepekkel, titulusokkal vagy dress code-dal. Hanem a jelenléttel. Azzal, ahogyan megmutatod magad, ahogyan kommunikálsz, ahogy hatással vagy másokra. A protokoll és az etikett pedig nem más, mint a szövetségesed ebben.
Nem keretek közé szorít – hanem biztonságot ad. Mint egy jól szabott zakó, ami nem szorít, de tartást ad.
Ha úgy érzed, itt az ideje letisztázni a „mi illik és mi nem” kérdéskört, töltsd le a Protokollkalauzt most, ingyen:
👉 https://noivezetok.eu/protokollkalauz
Ne feledd: a stílus tanulható, a hatás pedig nem a hangerőn múlik.
Legyél az a nő, aki tudja, hogyan kell jól jelen lenni.
És ha néha mégis meginogsz? Semmi baj – csak igazítsd meg a koronád, és menj tovább.
Ha szívesen olvasnál még hasonló bejegyzéseket a jövőben, kövesd a blogunkat és iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal alján! De megtalálsz minket a Női Vezetők Instagram és Pinterest oldalán is!
