Indul a Hálakaland!
Az egészséges lelki fejlődés a legnagyobb ajándék,
amit a gyermekünknek adhatunk.
Csatlakozz te is a tudatos szülők közösségéhez,
és induljon a ti közös Hálakalandotok! 💛
Minden szülő jót akar a gyermekének.
Csak közben a napok elszaladnak – házik, logisztika, rohanás, vacsora, telefon.
És estére marad a fáradtság… meg az érzés, hogy valahogy
Mégsem voltatok együtt igazán.
A közös idő gyakran logisztika, nem kapcsolat.
A gyerek nem beszél, csak bólint, esetleg a görgeti a telefont vagy tabletet.
Te figyelnél, de már nem tudod, hogyan kezdj hozzá.
A hála és az empátia nem alakul ki magától – és te tudod, hogy ezek a legnagyobb ajándékok, amiket adhatsz.
De senki nem mutatta meg, hogyan tanítsd meg őket.
Néha úgy érzed, magadra maradtál a kérdéseiddel.
Pedig csak annyit szeretnél, hogy boldog, nyitott és kiegyensúlyozott gyereket nevelj — és közben te is megőrizd a lelked.

Mi is ott voltunk, ahol most te.
Éreztük, milyen, amikor a napok összefolynak, és a szeretet mellett is ott van a bűntudat.
Amikor a figyelem, a türelem, a közös pillanatok valahol a hétköznapok között vesznek el.
Szülőként mi is szerettünk volna valamit, ami segít megállni.
Ami nem kényszer, hanem öröm.
Ami segít újra kapcsolódni — önmagunkhoz, egymáshoz, a gyerekeinkhez.
És ahogy egyre többen beszélgettünk erről, rájöttünk, hogy ez nem csak rólunk szól.
Hanem minden szülőről, aki szeretne jól szeretni,
és minden gyerekről, akinek szüksége van egy biztonságos, figyelmes világra.
Így született meg a Mesemorzsák gondolata.
Egy hely, ahol a gyerekek lelki fejlődése és a családi kapcsolódás a középpontba kerül.
Ahol minden termék mögött valódi szakmai háttér van:
pszichológusok, pedagógusok és fejlesztő szakemberek dolgoznak együtt azon,
hogy a szülők kezébe valódi eszközt adjunk —
játékos, szeretetteljes, mégis tudatos formában.
Mert hiszünk benne, hogy a lelki egészség nem tantárgy, hanem szemlélet.
És hogy a gyerekkor legfontosabb ajándéka nem a “tökéletes nevelés”,
hanem a figyelem, a hála, és az együtt töltött pillanatok.
Ez lett a mi “receptünk” a mai világ zajára:
egy kis tudatosság, sok szeretet, és naponta néhány perc valódi kapcsolódás.
Mert ha ezt megtaláljuk,
a gyerekeink nemcsak okosak, hanem lelkileg is erősek lesznek.

Minden reggel leírtam valamit – ha csak annyit is, hogy „van kávém” és elkezdtem a füzetet kis macerával ugyan, de logikusan berajzolni a célomnak megfelelően.
Hetek múlva észrevettem, hogy a listáim hosszabbak, a szorongásaim rövidebbek. Nagyjából 3 hét után egyszer csak azon kaptam magam:
Jól vagyok!
És kiderült, ez nem varázslat. A hála működésének nagyon is konkrét, tudományos háttere van, és az élet számos területén tud jelentős változásokat okozni például:

Tudjuk, messziről jött ember… De mi valóban foglalkozunk a hála tudományos oldalával is: ebben a blogban olvashatsz a kutatásokról és eredményeikről, amik alátámasztják pozitív hatásait az életünkre: Elolvasom
A napló, ami 21 nap alatt nemcsak engem épített fel, hanem egy márkát indított el,
így született meg a Női Vezetők brand is.
A hálanaplózás és a mellé kialakított struktúra megváltoztatta a mindennapjaimat:
Rendszert adott, fókuszt és belső stabilitást.
Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon létezik-e kész hálanapló, amivel nem kell reggelente sokat bajlódni, nem kell azon töprengeni, hogy miről, hova és hogyan írjunk, hanem egy kész rendszerként működik.
Közben egyre többen megkérdezték, mit lehet tőlem venni? Aztán Rájöttem: a válasz mindig is ott volt – a módszer, a struktúra amit minden reggel használok, és 21 nap alatt életem addigi legjobb állapotába hozott.
Nem egy újabb kurzust akartam, hanem egy olyan eszközt, ami valóban működik.
Így született meg a hálanapló és a megerősítő kártyák – a rendszer, ami segít hálát gyakorolni és fókuszáltnak maradni.
Most megmutatjuk, hogyan néz ki ez a technika és a napló.

Úgy terveztük, hogy már 21 nap alatt új szokásokat és tudatosabb mindennapokat alakíthass ki.

Az én Hálanaplóm + Megerősítő Kártyák Csomag
16.980 Ft 12.990 Ft
Mit tartalmaz a csomag?
- Hálanapló – a tudatosság gyakorlati terepe
– Dátum nélküli, 90 napos rendszer
– Minden napra 5 egyszerű, irányított kérdés
– Inspiráló napi idézetek
– Segít fókuszálni, lecsendesedni és észrevenni a jót
– Keményborítós, természetes papírból, 4 választható színben
– Magyar gyártású, fenntartható alapanyagokból - Megerősítő Kártyák – amikor emlékeztetni kell magad arra, ki vagy
– 52 darab gondosan megfogalmazott pozitív megerősítés
– Hétköznapi helyzetekre, önértékelésre, önbizalomra, belső békére
– Tartós kivitel, faállvánnyal, elegáns dobozban
– Használhatod reggeli fókuszként, napközbeni emlékeztetőként vagy esti lecsendesítő szertartásként
6 hónapos pénzvisszafizetési garancia
Mert biztosak vagyunk benne, hogy átütő változást fogsz tapasztalni.
A Hála csomagról írtátok








Képzeld el… milyen érzés lenne így indítani a napjaidat
Nem rohanva, nem feszülten, nem az e-maileket böngészve. Hanem csöndben. Magaddal.
Egy csésze tea mellett leírod, miért vagy ma hálás. Felhúzol egy megerősítő kártyát, ami pontosan azt a mondatot adja neked, amire épp szükséged van. Nem véletlen – a figyelmed végre újra befelé fordul
Képzeld el, hogy...
- Reggelente tisztábban látod, mi fontos,
- Délutánonként kevésbé billentenek ki apróságok,
- Esténként könnyebben tudsz elengedni.
És nem azért, mert megváltozott a világ körülötted – hanem mert te másképp reagálsz rá. Tudatosabban. Nyugodtabban. Önazonosabban.
Ez nem egy újabb „produktív napló”.
Ez egy eszköz arra, hogy visszavedd a tered.
És újra kapcsolódj ahhoz, aki igazán vagy.


Mit tapasztalsz, ha napi 5 percet magadra szánsz?
Ez nem idő kérdése. Nem kell órákat meditálnod, vagy egy teljes reggeli rutint kitalálnod.
5 perc elegendő ahhoz, hogy elinduljon benned valami. A rendszeresség, a figyelem és a hála ereje napról napra formálja át, hogyan éled meg az életed.
A leggyakoribb visszajelzések:
🔸 Tisztább gondolatok reggelente
A napi kérdések fókuszt adnak – nem mást szolgálsz először, hanem magadat.
🔸 Több nyugalom a rohanó napokban
A megerősítések segítenek, hogy ne a külvilág irányítson. Egyetlen mondat is elég lehet a megálláshoz.
🔸 Erősebb önbizalom és önkapcsolat
A rendszeres belső munka megerősíti, hogy tudod, ki vagy – és mit szeretnél képviselni.
🔸 Mélyebb kapcsolatok másokkal
Ahogy egyre jobban figyelsz magadra, úgy leszel türelmesebb, elfogadóbb és jelenlévőbb a kapcsolataidban is.
🔸 Valódi, belülről fakadó pozitivitás
Nem rózsaszín szemüveg. Csak új nézőpont. Amikor tudod, hogy bármilyen napban találhatsz valamit, amiért érdemes hálát adni.
Ez nem a világ megváltoztatásáról szól. Hanem arról, hogy te hogyan reagálsz rá.
Minden egyes nap új lehetőséget ad arra, hogy jelen legyél. Hogy megállj egy pillanatra. Hogy emlékeztesd magad arra, ki vagy, mit érzel, és mire vagy képes.
A Hálanapló és a Megerősítő Kártyák nem írják helyetted az utadat. De segítenek, hogy tiszta szándékkal, fókuszált figyelemmel és nyitott szívvel járd végig.
Gyakran ismételt kérdések
Nem vagyok jó az írásban. Akkor is működik a hálanapló?
Igen. Nem fogalmazásverseny – csak néhány őszinte gondolat magadnak. Lehet egy szó, egy érzés, egy pillanat. Ez rólad szól.
Mit tegyek, ha elfelejtem használni?
Ne bántsd magad miatta. Ez nem teljesítmény, hanem támogatás. Kezd újra másnap. Minden nap egy új lehetőség.
Mi a különbség a sima füzet és a Hálanapló között?
Ez a napló vezet téged. Kérdésekkel, idézetekkel, felépítéssel. Nem neked kell kitalálnod, hogyan kezdj bele – csak meg kell érkezned hozzá.
Mikor érdemes használni?
A legtöbben reggel vagy este használják, de nincs szabály. Akkor írd, amikor tudsz figyelni magadra – akár két értekezlet között is.
A megerősítések nem túl „new age”-esek?
Nem. Minden kártya hétköznapi élethelyzetekre született. Olyan mondatokat fogalmaztunk meg, amiket magadban is kimondanál, csak eddig lehet, nem adtál rá figyelmet.
