.elementor-kit-12 h3 { font-size: 24px; line-height: 30px; font-family: 'EB Garamond'; }

Fontos a hála tanítása már gyermekkorban

De hogyan csináljuk?

A világunk teljesen anyagias, ez sajnos kétségtelen. 

Már az első osztályos gyerekek azt vizslatják társaikon, hogy milyen márkájú a ruhájuk, táskájuk, holott még igazság szerint azt sem tudják mi is az.

Lassan ott tartunk, hogy ha drága dolgot vásárolunk a csemetéknek – bár már nagyon mást nem is tudunk – jobban járnánk, ha rajta hagynánk az árcédulát, ezzel biztosítva gyermekünk “jó besorolását” az iskolai táplálékláncban. 

Ez szerintem borzasztóan elkeserítő. Persze nem mondom, hogy régebben nem volt ilyen, de azért kitolódott a felsőbb osztályokra vagy középiskolára ez a fene nagy méricskélés. 

Most ahelyett, hogy a kis lurkók a betűk és számok formálásával ismerkednének, azt kapják még egy kisvárosi iskolában is, hogy egy húszezer forintos táska “gagyi”, egy “kék sportboltos” cipő nem elég menő vagy éppen az ebédre vitt brassói “nem egészséges”.

Ami a leginkább elkeserítő, hogy a tanáraik közül vannak, akik ezt abszolút elfogadhatónak tartják és a magyarázat nem az, hogy leülnek a gyermekekkel és osztályfőnöki óra keretein belül elmondják, hogy nem ez a jó irány, hanem lezárják a témát annyival: “sok testvére van, biztos nem engedhetik meg a drágább táskát/cipőt/stb”. 

Nos, így azt hiszem nem is kell csodálkozni ezen a viselkedésen a kicsiktől. 

Mit tehetünk mi szülők?

Hogyan igyekezzünk arra terelni a gyermekeinket, hogy nem csak egy drága dologért lehet az ember hálás? Sőt, netalán még olyan is akad, amiért irtó nagy hálával lehetünk, de nem mérhető számjegyekben az értéke?

Ezzel kapcsolatban hoztam most Nektek pár gondolatot, ami remélem segítségetekre lehet abban, hogy ne a törpe diktátorok, mini felnőttek határozzák meg csemetéink lelkivilágát és idővel egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb környezet alakuljon ki számukra.

[Miközben írom ezt a blogot, a fülemben cseng egy remek dalszöveg, amit ha énekelnek a gyerkőceim, mindig megmelengeti a lelkem. Biztos sokan ismeritek: “Varázsszavak: a sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek..”]

5+1 tipp a hála tanításához gyermekkorban

5+1 Tipp, a hála tanításához gyermekkorban

  1. Légy következetes. Ez nem csak ebben az esetben fontos és ahogyan mást sem, a hálát sem egy alkalom alatt fogod megmutatni, megtanítani a gyermekednek.
  2. Beszélj az érzéseidről, mondd el nekik Te miért vagy hálás az életedben, a mindennapjaidban egyaránt. Add tudtukra miért vagy hálás nekik. Például: “Hálás vagyok, amiért ilyen ügyes voltál.” “Hálás vagyok, amiért segítettél a rendrakásban.”
  3. Tanítsd meg őket kérni és köszönetet mondani. Például: megköszönni egy virágot, amit a tesó szedett hazafelé úton; egy étteremben megköszönni a pincér munkáját; elkérni a játszótéren egy gyerkőc labdáját, nem elvenni szó nélkül.
  4. Mutasd meg, hogy tényleg jobb adni, mint kapni. Például: szedjétek össze együtt a kinőtt ruhákat és ajándékozzátok el közösen.
  5. Keresd a jót: gyakoroljátok a negatív dolgok pozitívvá alakítását. Például: szakad az eső, de nem baj, így társasozhatunk bent. 

    5+1 Játék: Készítsetek hálafát! Hogyan kell ezt elképzelni? Rajzoljatok a gyerekekkel egy fát, majd egy másik papírra leveleket és vágjátok ki őket. A leveleket ragasszátok fel a fára, de csak akkor, ha ráírtatok minden felragasztani kívánt levélre egy-egy dolgot, amiért hálásak vagytok! Lényegében ez egy játékos hálanapló, így ha a sajátodat szeretettel használod, a gyerkőcöd életébe is be tudod csempészni ezáltal a mindennapjaiba a hálaadást. A hálafához találtok egy sablont a bejegyzés végén, hogy hamar neki tudjatok látni az elkészítéséhez.

Ez csak néhány apró tipp, sokáig lehetne még sorolni a lehetőségeket, de a két legfontosabb: 

1. Beszéljetek sokat, sokat, nagyon sokat azokról a dolgokról is, amiket természetesnek vesz az ember. Ahogy a mondás tartja: “újszülöttnek minden vicc új” – de ez minden téren megállja a helyét. Segíts neki megérteni a dolgokat és ne vedd magától értetődőnek a világot, mert cseppet sem az. Sok dolgot még magunk sem értünk, akkor Nekik miért kellene? 
2. Ne felejtsd el, hogy a gyermek másolja a szülő viselkedését. Szóval ha Te azt szajkózod otthon a párodnak, hogy a szomszéd mennyire lecsúszott, mert láthatóan nem volt fodrásznál hónapok óta, akkor ne nézz meglepődve a gyerekre, amikor azt mondja, hogy “Patriék biztos szegények,mert az anyukája vágja a haját”. Tükör! 

Bízom benne, hogy tetszett a bejegyzés és egy pozitívabb világot mutathatunk meg együtt az Aprónépnek. Ha szívesen olvasnál még erről a témakörről a jövőben, kövesd a blogunkat, de megtalálsz minket Instagram-on és Pinterest-en is!

Hálafa nyomtatható sablon
Hálafa levelek nyomtatható sablon

Megosztom itt:

Facebook
Twitter
LinkedIn

Legutóbbi bejegyzések

Kék hálanapló, megerősítő kártyák kedvezményesen csomagban

Hálanapló vagy megerősítő kártya?

Legyen Tiéd mindkét termékünk -10% kedvezménnyel!