(Avagy miért nem működik a hagyományos határidőnapló, és hogyan segít egy dátumozatlan tervező a női szétesés ellen?)
Kezdjük egy vallomással. De ne azzal a szépen megfogalmazott, Instára való vallomással, hanem azzal a fajtával, amit csak a harmadik pohár bor után, a legjobb barátnődnek mersz elmondani, amikor már lemosódott a szempillaspirálod.
Volt már olyan januárod, amikor komolyan, tiszta szívedből, minden sejteddel elhitted, hogy na, most más lesz?
Tudod, miről beszélek. Az az eufória. Besétálsz a papírboltba (vagy rendelsz a webshopból), és megveszed A Naptárat. Azt a gyönyörű, keménytáblás határidőnaplót. Hozzá a színes tollakat – pasztell szövegkiemelő, mert idén „esztétikus” lesz az életed –, a matricákat, talán még egy új edzőruhát is, mert az új naptárhoz új test is dukál, ugye?
Az első napokban minden gyönyörű. A napi tervezés flottul megy, a lapok fehérek és ropogósak. A kézírásod gyöngybetű. A motivációd az egekben. Bújod a Pinterestet, mentegeted le az „inspiráló reggeli rutin” képeket (joghurtos tálak, amikre valakinek volt ideje málnaszemeket rendezni), és azt gondolod: „Végre. Végre megérkeztem. Ez vagyok én.”
Aztán… eljön a február. Vagy ha őszinték vagyunk: már január harmadik hete.
És hirtelen ott állsz egy félig kitöltött, vádlóan hallgató határidőnapló fölött. A februári oldalak üresek, vagy ami rosszabb: tele vannak áthúzásokkal. A „reggeli rutin” helyett örülsz, ha találsz tiszta zoknit, a „mindfulness” pedig kimerül abban, hogy nem kiabálsz a dugóban.
És ekkor, a káosz közepén, elindul a belső monológ. A lemez, amit mindannyian kívülről fújunk: – „Már megint feladtad. Velem van a baj?” – „Miért nem tudom a céljaimat tartani?” – „Más nők hogy csinálják? Hogy lehet, hogy nekik belefér a munka, a gyerek, az önismeret ÉS a jóga?”
Hadd mondjak most neked valamit, amit talán senki nem mondott még ki neked így, feketén-fehéren.
Spoiler: NEM veled van a baj.
Nem vagy selejtes. Nem vagy lusta. Nem vagy „gyenge jellem”.
A hiba nem a te készülékedben van, és nem is az akaratoddal van gond. A probléma ott gyökerezik, hogy eddig motivációt kaptál egy működő rendszer helyett. És ez – bármennyire is fájdalmas kimondani – a női időmenedzsmentben szokott a legcsúnyábban visszaütni.
A motiváció nagy hazugsága (avagy miért nem ment meg egy idézet sem a halogatástól)
Tegyük tisztába ezt a motiváció-dolgot egyszer s mindenkorra. Mert a fél önfejlesztő iparág ebből él, és ideje, hogy átláss a szitán.
A motiváció olyan, mint egy jó, erős dupla eszpresszó. Feldob. Megdobogtatja a szíved. Hirtelen úgy érzed, tiéd a világ, le tudnád futni a maratont (de legalábbis levinni a szemetet). De mi történik 20-30 perc múlva? Vagy legkésőbb két óra múlva? Elmúlik. Kimegy a hatása. És ami utána marad, az gyakran egy még mélyebb energiaszint, mint ahonnan indultál.
A probléma nem az, hogy nincs elég motivációd. Azt hiszed, azok a nők, akik sikeres céget vezetnek, vagy harmonikus családi életet élnek, minden áldott reggel úgy kelnek fel, hogy „Jaj de jó, alig várom, hogy Excel-táblákat töltsek ki és szennyest válogassak!”? Dehogyis.
A baj az, hogy az életed – a valódi, hús-vér életed – nem motiváció-kompatibilis.
Mert az élet nem egy Instagram-reel. Az élet:
- Fárasztó.
- Kiszámíthatatlan (a gyerek belázasodik, a főnök megőrül, a kocsi lerobban).
- Érzelmileg hullámzó (főleg nekünk, nőknek, és erről még lesz szó!).
- Tele van láthatatlan, „döglesztő” feladatokkal.
És itt jön a női csavar, amit a legtöbb férfiak által írt time-management könyv elegánsan kifelejt.
Mi nem „csak” dolgozunk, tervezünk és döntünk, mint egy vezérigazgató. Mi közben folyamatosan futtatunk egy háttérprogramot. Egy láthatatlan szoftvert, ami zabálja az energiát – ezt hívják úgy: mentális teher. Mi:
- Fejben tartjuk mások érzéseit („Vajon a páromnak rossz napja volt? A gyerek miért volt csendesebb?”).
- Előre gondolkodunk helyettük („Ha holnap esik, kell a gumicsizma, de azt kinőtte, újat kell venni…”).
- Menedzseljük a kapcsolatokat („Fel kell hívni anyát, különben megsértődik”).
- És közben próbálunk „jól lenni”, mert azt tanultuk, hogy a nő a család érzelmi barométere. Ha anya nincs jól, senki nincs jól.
Erre a törékeny, túlterhelt, ezerfelé szakadt állapotra ráborítanak egy olyan „motivációs rendszert”, ami azt mondja: „Csak akarni kell! Ha nem csinálod végig, nem voltál elég elszánt. A határaid csak a fejedben léteznek!”
Tudod, mi ez? Ez nem ösztönzés. Ez nem segítség. Ez bűntudat-generálás.
Mert amikor este tízkor, hulla fáradtan beesel az ágyba, és ránézel a listádra, amit nem pipáltál ki, a „motivációs guru” szavai visszhangoznak a fejedben: Nem akartad eléggé. Pedig akartad. Csak épp emberből vagy.
Miért nem működik a hagyományos határidőnapló (és miért nem a te hibád)
Na, itt jön a szarkazmus, úgyhogy kapaszkodj.
Mert ha még egyszer meglátok a polcon egy olyan „csajos” naptárat, ami:
- Tele van üres, semmitmondó idézetekkel („Dream big!” – köszi, ettől rögtön kifizetődtek a számlák).
- Minden oldalán „manifesztálj” feliratok virítanak.
- Szigorúan dátumhoz kötött, mintha az élet mindig, minden körülmények között együttműködne a Gergely-naptárral.
- És SEMMIT, de az égvilágon semmit nem mond arról, mit csinálj, amikor érzelmileg szétesel vagy kiégsz…
…akkor komolyan elgondolkodom, hogy kinek készülnek ezek. Robotoknak? Vagy olyan nőknek, akiknek személyzetük van?
A legtöbb határidőnapló ugyanis egy ideális állapotra van tervezve. Arra az állapotra, amikor:
- Kipihent vagy.
- Van időd reggel 20 percet tervezni.
- Épp nem omlik össze semmi körülötted.
- A ciklusod épp abban a szakaszban van, amikor „szupernőnek” érzed magad.
Csak hát… lássuk be. Az év 365 napjából hány nap ilyen? 50? 60? És a többi? Nem ott élünk az ideális állapotban. Hanem a valóságban.
És mi történik egy dátumozott naptárral a valóságban? Kimarad egy hét, mert beteg lettél / sok volt a meló / elutaztatok. Amikor kinyitod újra, ott virítanak az üres oldalak. Február 12, 13, 14, 15… üres. Üres. Üres. Ezek az üres lapok némán üvöltik az arcodba: „Kihagytad. Nem csináltad. Elrontottad.”
És jön a klasszikus női reakció: „Áh, most már mindegy. Már el van rontva az egész év. Majd jövőre.”
Ismerős? A „mindent vagy semmit” elv. De mondok valamit: Nem rontottad el. Csak nem volt visszatérési pontod. A rendszer (a dátumozott határidőnapló) merev volt, te pedig rugalmas, élő szervezet vagy. A kettő nem passzolt. És nem te vagy a hibás, amiért nem tudtál belepréselődni egy kockába.
Nőként nem azért esel szét, mert gyenge vagy...
…hanem mert túl sok mindent tartasz egyben.
Itt jön az a rész, ahol szeretnék kicsit leülni melléd a virtuális kanapéra. Tölts magadnak egy teát (vagy bort), és figyelj. Barátnősen. Őszintén.
Elmesélem, nálam ez hogy nézett ki, mielőtt rájöttem volna a megoldásra. Kívülről mindenki azt hitte, én vagyok a szervezettség mintaképe.
- Tudtam, mit akarok.
- Volt célom (karrier, magánélet, minden).
- Volt eszem hozzá, hogy megvalósítsam.
- Voltak listáim, applikációim, módszereim.
Mégis, időről időre szétestem. Nem látványosan. Nem úgy, hogy sikítva rohangáltam az utcán. Hanem csendben. Befelé.
Kifelé ment a robotpilóta: megcsináltam a munkát, elmentem a találkozókra, mosolyogtam a családi ebéden. De belül? Belül egy folyamatos, mardosó szorongás volt. A „nem haladok eleget” érzése. A „sosem érem utol magam” érzése. A pánik, hogy bárki bármikor rájöhet, hogy valójában csak improvizálok.
És ami sokáig, nagyon sokáig nem esett le: Nem az aktuális feladataim nyomtak össze. Nem az volt a baj, hogy túl sok e-mailt kellett megírni, vagy hogy be kellett vásárolni.
Hanem az, amit láthatatlanul magammal cipeltem.
A Transzgenerációs hátizsák – a megfelelési kényszer forrása
Ez az a rész, amit a legtöbb csilivili „Boss Babe” tervező messziről elkerül. Mert ez nem szexi. Ez nem „Insta-pozitív”. Ez a mocsok, ami a mélyben van. Pedig a női szétesés, a kiégés (burnout) és az állandó elégedetlenség egyik legnagyobb oka itt van elásva.
Hívjuk Transzgenerációs hátizsáknak.
Képzeld el, hogy amikor megszülettél, a nők a családodban (anya, nagymama, dédnagymama) a kezedbe nyomtak egy hátizsákot. Nem rosszindulatból. Szeretetből. Ezt adták tovább, ezt ismerték. De mi van ebben a zsákban? Nem fizikai tárgyak. Hanem mondatok. Hiedelmek. Transzgenerációs minták.
Ez pedig nem csak egy szép metafora, hanem tény: az epigenetika legújabb kutatásaiból ma már tudjuk, hogy a traumák és a stresszreakciók biológiai úton is öröklődhetnek, mintha csak egy láthatatlan genetikai csomagot vennénk át a születésünkkor.
Nagyon is hétköznapi mondatok formájában élnek ezek bennünk, amiket talán észre sem veszel, mert a saját gondolatodnak hiszed őket:
- „A jó nő mindent megold.” (Mert a nagyi is felnevelt 3 gyereket a háború után, mosógép nélkül, és sose panaszkodott. Te meg itt sírsz egy Excel-tábla miatt? Ugye, milyen ismerős a szégyen?)
- „Ne panaszkodj.” (Ha nehéz, összeszorítod a fogad. A gyengeség jele, ha segítséget kérsz.)
- „Másnak rosszabb.” (Érvényteleníted a saját fáradtságodat, mert „Afrikában éheznek”, vagy mert a barátnődnek két gyereke van, neked meg csak egy. Tehát nincs jogod fáradtnak lenni.)
- „Előbb a többiek.” (Mindenki egyen, mindenki legyen tiszta, mindenki legyen boldog. Ha marad idő, akkor jöhetsz te. Spoiler: sose marad idő.)
Ezek a mondatok ott duruzsolnak a tudatalattidban, miközben te próbálod megtervezni a hetedet. És mire észbe kapsz, már:
- Túlvállalod magad (hogy bizonyítsd, te is vagy olyan kemény, mint a nagyi).
- Nem kérsz segítséget (mert a „jó nő” egyedül is bírja).
- Bűntudatod van, ha pihennél (mert a pihenés = lustaság, és a lustaság bűn).
A rendszer nélküli élet felerősíti ezeket a mintákat. Ha nincs egy saját, tudatos rendszered, akkor a robotpilóta kapcsol be. És a robotpilótát a nagymamád félelmei és anyukád megfelelési kényszere vezeti.
Mert nincs külső keret, ami megtartana, amikor belül épp nem tudod, ki vagy. Nincs egy kapaszkodó, ami azt mondaná: „Hé, állj meg! Eleget tettél mára.” Ezért nem elég egy „csináld jobban” típusú tervező. Mert az csak olaj a tűzre. Még egy elvárás a hátizsák tetejére.
Rendszer ≠ fegyelem ≠ önostorozás
Itt tisztázzunk valamit, mert a „rendszer” szóról sokaknak a katonaság, az iskola vagy a szigorú diéta jut eszébe.
A rendszer NEM:
- Katonai rend.
- Percre pontos élet, ahol nincs helye a spontaneitásnak.
- Olyan szabályzat, ahol „ha kimaradsz, elbuktál”.
- Fegyelmező eszköz, amivel vered magad, ha nem teljesítesz.
A JÓ tervező rendszer (főleg egy nőnek):
- Visszahív önmagadhoz.
- Újrarendez, amikor szétcsúszol.
- Megtart akkor is, amikor épp nincs kedved, erőd vagy hited.
- Biztonsági háló.
Képzeld el úgy, mint egy korlátot a szakadék szélén. Nem azért van ott, hogy korlátozza a mozgásodat, hanem hogy ne zuhanj le, ha megszédülsz. Vagy mint egy karót a paradicsompalánta mellett. Nem helyette nő. Csak segít neki, hogy ne a sárban feküdjön, amikor jön a vihar.
Egy jó női rendszer nem kérdezi meg vádlón: „Miért nem voltál következetes? Miért hagytad ki a tegnapot?”
Hanem azt mondja – és ez a legfontosabb mondat, amit ma olvashatsz –: „Oké. Itt vagy. Látom, hogy nehéz volt. Vegyél egy mély levegőt. Innen megyünk tovább.”
És ez óriási különbség. Ez a különbség a stressz és a valódi haladás között.
Hogyan néz ki egy év, ami nem esik szét?
Felejtsd el a tökéletes évet. Olyan nincs. Egy jól működő év:
- Nem tökéletes.
- Nem lineáris (nem csak felfelé ível).
- Nem mindig látványos (vannak csendes, „föld alatti” időszakok).
Viszont:
- Van eleje és vége.
- Vannak fókuszpontjai (tudod, mi a fontos, és mi a zaj).
- Van benne visszatérés.
Ez a kulcsszó: a visszatérés képessége. Hogy amikor elragad az élet (betegség, munka, dráma), nem adod fel az egészet, hanem van hová visszatalálnod. Nem listák irányítják, hanem szándékok. Nem napokban gondolkodik, hanem ritmusban.
És igen, ehhez kell egy eszköz. Kell egy fizikai horgony a valóságban. Egy önismereti fókuszú rendszer, ami:
- Havi szinten tart irányban (ránézel a nagy képre: hova tartok?).
- Heti szinten újrarendez (korrigálod a pályát, mint egy GPS).
- Napi szinten nem gondolkodtat túl (csak a következő lépésre figyelsz).
És itt jön be a Be That Woman Tervező – de nem úgy, ahogy gondolod
Most lehet, hogy azt hiszed, ez a rész arról szól, hogy „Vedd meg, mert szép a borítója és van benne könyvjelző”. Nem. Ez nem egy sales pitch. Ez egy logikus következtetés mindabból, amit eddig megbeszéltünk.
Ha elfogadjuk, hogy:
- a motiváció nem elég, mert illékony,
- az üres idézetek nem tartanak meg a bajban,
- a dátumhoz kötött határidőnaplók szégyenítenek és bűntudatot keltenek, amikor kimarad egy hét,
- és a „hátizsákod” miatt hajlamos vagy a túlhajszoltságra…
…akkor mi a megoldás?
11 490 FtSelect options This product has multiple variants. The options may be chosen on the product page
Akkor kell egy rendszer, ami:
- Számol a női ciklusokkal. (Nem vagyunk robotok, a hormonszintünk változik, az energiaszintünk változik. Miért várnánk el magunktól, hogy a ciklusunk 28. napján ugyanúgy teljesítsünk, mint a 14. napon?)
- Számol az érzelmi hullámzással. (Helyet ad az önreflexiónak. Hogy megkérdezd: „Hogy vagyok?” és ne csak azt: „Mit kell tennem?”)
- És számol azzal is, hogy néha nem te irányítasz.
A Be That Woman Tervező nem egy sima naptár. Ezért dátumozatlan. Ez a legfontosabb funkciója – ami valójában egy filozófia.
A dátumozatlanság azt jelenti: SZABADSÁG. Azt jelenti, hogy ha februárban két hétre kiesik a toll a kezedből, mert elöntött a nátha vagy a munkahelyi krízis… akkor nem történik semmi. Nincs tátongó lyuk. Nincs „Február 14.” felirat üresen hagyva, ami ujjal mutogatna rád. Amikor márciusban kinyitod, ott folytatod, ahol abbahagytad. A következő tiszta lap a tiéd. Te írod be a dátumot. Te döntöd el, mikor kezdődik az „új éved”. Lehet január 1. De lehet március 12. vagy október 4. is.
Ez a tervező és önismereti napló egyben ezért nem simogat hamis ígéretekkel. Nem bólogat, hogy „jaj, szegénykém”. Nem kér elnézést.
Hanem keretet ad. Egy stabil, megbízható keretet. És a keret nem elvesz a szabadságodból – hanem felszabadít.
Felszabadít a döntési kényszer alól. Felszabadít a „mindent észben kell tartanom” terhe alól. Felszabadít a bűntudat alól.
Nem a tervezőt fogod megszeretni. Hanem magadat benne.
Ez az a pont, ahol általában csend lesz a beszélgetésekben. Mert itt nem arról van szó, hogy „jobb legyél”. Nem arról szól a Be That Woman, hogy „hogyan facsarj ki magadból még 20% hatékonyságot”.
Hanem arról, hogy:
- Ne ess szét újra és újra ugyanazokon a pontokon.
- Ne kezdd mindig elölről a nulláról, hanem építkezz.
- Ne cipeld egyedül azt a rohadt hátizsákot, ami tele van generációs „kell”-ekkel.
A naplózás, a tervezés, a heti visszatekintés – ezek nem adminisztrációs feladatok. Ezek találkozók önmagaddal. Percek, amikor leteszed a hátizsákot. Amikor ránézel a papírra, és azt mondod: „Ez vagyok én. Ezek az álmaim. Ezek a feladataim. És ez így rendben van.”
Ha idáig elolvastad, akkor valószínűleg pont te vagy az, akinek nem még több motiváció kell. A motivációt hagyd meg a kezdőknek. Neked egy rendszer kell. Ami nem enged vissza oda, ahol már tudod, hogy nem jó.
Ami segít, hogy végre azzá a Nővé válj, aki nem csak túléli a heteket, hanem meg is éli őket. Aki nem tökéletes – de végre a saját életét éli, a saját szabályai szerint.
Kezdhetjük? A toll a te kezedben van. A dátumot te írod be. A többit pedig csináljuk együtt.
Sinka Gabriella Tímea
Imádom, amikor egy jó beszélgetésből új ötletek születnek! Hiszem, hogy minden nő vezető – legalább a saját életében, és itt azon dolgozom, hogy Te is visszatalálj a főszerepbe, miközben együtt nevetünk, inspirálódunk és merünk nagyot álmodni!
